Amióta felfogtuk (illetve azt hittük, hogy felfogtuk), hogy szülők leszünk, tudtuk, minden megváltozik. Az egész addigi, jól kialakított közös kis életünk nincs többé. Mikor megtudtam, hogy babánk lesz, már 5. éve éltünk együtt, és nagyon élveztük minden percét. Megvoltak a mindennapos rituálék: én keltem korábban, és mire Zsombor felkelt, már többnyire úton voltam dolgozni; és minden egyes nap együtt mentünk haza nap végén. Hétvégeken szinte egyszerre ébredtünk, tévé előtt kávéztunk-ébredeztünk. Mindketten alapvetően otthonülő, nyugis, lusta emberek vagyunk, akik szeretnek szép komótosan kitalálni egy-egy hétvégi programot. Mindig közösen főztünk, és a szombat-vasárnapi eb...
2017. április 5. volt a mi nagy napunk. Papíron. Biztos voltam benne, hogy az én lányom pontos lesz és gyors. Hiszen majdnem 9 hónapig minden nap megkértem, hogy időben jöjjön és ne okozzon túl nagy fájdalmat. Megbeszéltem vele, hogy nagyon vigyázunk egymásra. Azt is kértem, hogy ne április elsején szülessen, mert biztos cikizni fogják a suliban emiatt. De persze, nem mindenben hallgatott rám. Április elsején, szombaton hajnalban már úgy ébredtem, furcsa dolgok vannak velem. Reggel mondtam is Zsombornak, itt valami elkezdődött, de azért intézzünk mindent úgy, ahogy terveztük. Reggel még összebújtunk, kávéztunk, megreggeliztem, aztán elindultunk bevásárolni. Ekkor már erősebb fájásokat éreztem, olyan igazi, derékból induló mélyeket. "Nem baj, papa, menjünk Tescoba és Obiba! Muskátlit akarok ültetni, mielőtt Fruzsika megérkezik." El is mentünk, majd az Obi hatalmas polcai között félrehúzódva kicsit meg-megálltam mélyeket lélegezve túlélni a fájásokat. Aztán a Tescoban ugy...